Kérjük támogasson minket adója 1%-val 2025-ben is!

Az Autitok Egyesület Kreatív Önismereti Tábor 2025. június 30. és július 4. között zajlott, és szavakkal nehezen leírható, mennyi élményt, nevetést, felfedezést és fejlődést hozott magával.
Öt napon át olyan biztonságos, elfogadó és inspiráló közegben lehettünk együtt, ahol a fiatalok szabadon kibontakozhattak, megmutathatták kreativitásukat, és megélhették, hogy értékesek – pont úgy, ahogy vannak.
A közös éneklések, mozgásos játékok, rajzos alkotások, a LEGO-kalandozás és a rengeteg mosoly, összenevetés mind-mind azt üzenik: egymásra figyelve, elfogadással csodákat lehet létrehozni.
💙 Köszönjük minden résztvevő gyermeknek és családnak, hogy velünk tartottak ezen az úton.
💙 Köszönjük Sárdi Barbarának, Betuker Botondnak, Winkler Dorkának és Sipos Bencének, hogy élménnyé formálták a napokat – tudásukkal, figyelmükkel, szívükkel.
💙 Külön köszönet a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának, amiért megnyitotta kapuit előttünk, és lehetővé tette, hogy a gyerekek megtapasztalhassák az élményalapú tanulás örömét egy olyan innovatív térben, ahol valóban a jövő pedagógiája kel életre.
És természetesen hálásak vagyunk minden önkéntesnek, segítőnek, támogatóknak, Magyarország Kormányának, valamint
a Bethlen Gábor Alapkezelö Zrt.-nek – nélkülük ez a tábor nem valósulhatott volna meg.
💫 Az együtt töltött napok emlékei sokáig velünk maradnak – és reméljük, hogy jövőre újra találkozunk egy újabb, legalább ilyen csodálatos táborban!

További információk:
https://www.facebook.com/share/p/18wC6csPrj/

 🎯 SNI specifikus családi tábor – interaktív előadás és műhelymunka
Hatalmas élmény volt előadást és interaktív műhelymunkát tartani a Csapodon megrendezett SNI Specifikus Családi Táborban, ahol a diagnózisok és kategóriák komplexitásáról beszélgettünk érintett szülőkkel.

🧠 A „tanulási zavar”, az „autizmus” vagy épp az „ADHD” nem egyszerű címkék – hanem összetett, sokszor átjárható és kontextusfüggő rendszerek, amelyek értelmezése nemcsak szakmai, hanem emberi kérdés is.

👥 A résztvevő szülőkkel közösen jártuk körbe:
– hogyan születnek meg ezek a kategóriák,
– mi a céljuk, és
– hogyan segíthet(nek) (vagy éppen gátolhatnak) a mindennapi életben, az oktatásban, a fejlesztésben.

🤝 A program szervezői Kállai Anikó, az AUTITOK Egyesület elnöke és a soproni AOSZ Info-Pont iroda vezetője is és aki személyes és szervezeti tapasztalataival értékes nézőpontokat hozott a beszélgetésbe.
 
👏 Külön köszönet illeti Gőgh Zoltánt a szervezői munkájáért – a tábor családias és szakmailag inspiráló légköre neki is köszönhető.
 
🙏 Hálás vagyok az AUTITOK Egyesületnek (https://www.autitok.hu), valamint minden szervező, támogató és segítő munkájáért – a Csalogány Tábor szuper helyszíne volt ennek a párbeszédnek.
 
📌 A beszélgetés megerősített abban, hogy a diagnózis nem végpont, hanem kiindulás – a megértéshez, a támogatáshoz és a közös gondolkodáshoz.
 
Vida Gergő
 
További információk: